A bejgli története

A mákos és diós bejglit a magyar karácsonyi hagyományok részének tekintjük. Olyannyira, hogy szinte elképzelhetetlennek tűnik, hogy nem hazai „találmányról” van szó.

Pedig a bejgli eredetileg Szilézia vidékéről származik, az ottani lakosok már a 14. században is gyakran készítették el ezt a kalácsfajtát. Magyarul diós/mákos tekercsnek hívják, de mára már senki nem használja ezt az elnevezést, helyette átvettük a német eredetű bejgli nevet, ami a beugen, azaz a meghajlít szóból származik.

Itthon a 19. század második felében vált népszerűvé, amikor fokozatosan felváltotta a hagyományos karácsonyi kalácsot. Az első magyar nyelvű recept azonban már 1830-ban megjelent Czifray István Magyar nemzeti szakácskönyvében, akkor még „Posonyi finom mákos kaláts” néven.

A mák azért az egyik legnépszerűbb tölteléke, mert a keresztény hagyományok szerint a bőséget jelképezi. A hiedelem úgy tartotta, hogy ha valaki karácsonykor sok mákot fogyaszt, az az embereknek boldogságot, a lányoknak pedig gyors lánykérést biztosít.

Bár még mindig a mákos és a diós változat a legnépszerűbb, egyre gyakoribbak a különleges töltelékek: a pisztáciás, mandulás, barackos – mi is készültünk idén pár izgalmas ízzel, kóstoltátok például a gesztenyés, a diós-áfonyás vagy a meggyes-mákos bejglinket? Neeeem? Még nem késő rendelni!