Skip to content
Cím: 1183 Budapest, Üllői út 452. Térképen Tel: (1) 290-2417 ZilaGO rendelés

A mennyei savanyú bogyó – az egres

Gyerekkorunkban, ha pöszmétefa közelébe jutottunk, még fogalmunk se volt arról, miféle kincset tartunk a kezünkben. Annyit tudtunk, hogy át kell jutnunk az alacsony fácskák tüskéin, hogy a szánkban érezhessük azt a furán savanykás ízt. Sokféleképpen hívják ezt a csodás gyümölcsöt: egres, köszméte, brüszke, piszke, pöszméte.

Bár nem kifejezetten elterjedt gyümölcs, mégis rendkívül ajánlatos, ugyanis elképesztően egészséges. Energiatartalma csekély, mindössze 44 kalóriát tartalmaz 100 grammonként, ami gyümölcs esetében eléggé jó aránynak tekinthető (csak összehasonlításképp: a közkedvelt banán esetében ez 100 gramm/89 kcal). Mindemellett sok A-, B1- és C-vitamint tartalmaz, valamint a szervezet számára fontos ásványi anyagokat. És az emésztést is elősegíti, nem véletlenül ajánlják húsokhoz köretként. Ráadásul hűtőben is lehet tárolni egészen egy hétig, valamint fagyasztóban is jól tárolható. Szóval télen sem kell lemondanunk isteni ízéről.

Annyi mindent lehet belőle készíteni, a hagyományos köszmételevesen és szószon túl, nem is gondolnánk! Természetesen húsokhoz, pecsenyéhez kiváló mártás készülhet belőle, és valamilyen édesebb gyümölccsel megbolondítva mennyei levest lehet belőle főzni. Nyáron hűsítő, nem terheli meg a gyomrunkat, és rendkívül jól esik a kánikulában enyhén savanykás ízével. Ha kiadósabb vacsorára vágyunk, sültekhez, pecsenyéhez nagyon jól illik könnyű ízével, a nehezebb, fehérjedús ételek jobban csúsznak, ha egresszósszal tálaljuk.

De különlegességként süthetünk belőle pitét, krémest, és a nyarak nagy slágerét: joghurtos tortát is. Szereti a túrót is, ezzel a tejtermékkel is készíthetünk belőle pitét. De kapaszkodjunk! Akár még töltött káposzta kiegészítő íze is lehet! Vagy főzeléket is főzhetünk belőle. A gyerekek, akik szívesebben kihagynák a főzelékevést, ezzel a fenséges gyümölccsel talán megkedvelik ezt a köretet is.

Mindenesetre semmiképp se hagyjuk ki nyári étlapunkról ezt a csodálatos gyümölcsöt!

Scroll To Top