Skip to content
Cím: 1183 Budapest, Üllői út 452. Térképen Tel: (1) 290-2417 ZilaGO rendelés

Az esküvői torta története

Ma már talán el sem tudnánk képzelni olyan esküvőt hazánkban, amelyen nem jelenik meg a több emeletes esküvői torta, melyből az ifjú pár ünnepélyesen vágja ki az első szeletet, melyet házasként először fogyasztanak közösen. Szinte hihetetlen, hogy esküvői tortát már évezredekkel ezelőtt is készítettek.

Az első esküvői tortát, melynek emlékét feljegyzések őrzik, több mint 2300 évvel ezelőtt, Nagy Sándor idejében szolgálták fel. A sütemény mézes tésztából készült, melyet gabonával, mandulával és aszalt gyümölcsökkel gazdagítottak, és ánizsos, kecsketúrós, mézes krémmel töltöttek meg, a tetejére pedig mézbe mártott rózsaszirmok, valamint hántolt manduladarabkák kerültek. A különleges sütemény az ismert történelem legnagyobb lakodalmi ünnepségére készült, melynek során tízezer házasságra kötelezett makedón férfit adtak össze tízezer perzsa nővel. 

Emeletes tortákat a középkorban készítettek először. Az angolszász országokban szokás volt a házasulandókat apró ajándékokkal, süteménnyel, tortákkal meglepni az esküvő alkalmából. Az ajándékba érkezett tortákat pedig egymásra halmozva tálalták fel. Angliában elterjedt volt az a szokás, hogy az ifjú párnak meg kellett csókolnia egymást a tortahalom felett. Ha az nem dőlt le a művelet közben, biztosítottnak látták a pár szerencséjét.

A cukor megjelenésével és elterjedésével az emeletes tortákra később máz is került, melyet cukorból és tojásfehérjéből készítettek. A fehér máz a menyasszony tisztaságát és ártatlanságát jelképezte.

A torta felvágása egészen a 20. század közepéig a menyasszony feladata volt, és az első asszonyi cselekedetet szimbolizálta. A század második felére azonban nemcsak idejét múlttá vált a hagyomány, hanem cukrászművészet fejlődésével a látványos tortaköltemények felvágása is bonyolult, szakértelmet igénylő művet lett, melynek az elvégzését az első szelet után inkább a profikra bízza az ifjú pár. 

Cukrászdánk nemcsak a torták felszeletelésében, hanem elkészítésében is profi. Pontosan tudjuk, hogy az esküvő egyik legfontosabb eleme az esküvői torta. Lehet hagyományos vagy modern, de bármilyen tortát is álmodott meg az ifjú pár, mi megvalósítjuk.

Cukrászatunk több, mint 30 éves szakmai múlttal rendelkezik, mestercukrászaink több aranyérmet nyertek számos hazai és nemzetközi versenyen. Tortáinkról bővebb információt Esküvői torták aloldalunkon található.

Egy kis ízelítő az elmúlt évek leglátványosabb esküvői tortáiból, melyek cukrászatunkban készültek:

Scroll To Top