Az illatozó virágoktól a befőttes üvegekig – Így készül a méz

Az év ezen szakában akár a városi utcákat róva is meg-megcsaphat bennünket az akác édes illata. Ezzel nem csak mi vagyunk így. A virágfürtöket a méhek is előszeretettel látogatják, hogy a nektárjából és a levél- és pajzstetvek által kiválasztott mézharmatból mézet készítsenek. E heti blogcikkünkből ezt a folyamatot ismerheted meg.

Amikor megédesítjük az ételeinket, italainkat egy kanál aranyló mézzel, a legtöbben bele sem gondolunk, hány szorgos állat munkájának köszönhetjük a csemegét. Egy teáskanál méz előállításához tizenkét méh egész életének munkája, és hosszadalmas, bonyolult folyamatok szükségesek.

A méhek a nektárt és mézharmatot az előgyomrukban tárolva szállítják el a kaptárig. A mézkészítés folyamata már ekkor megkezdődik, ugyanis a garatmirigyük váladékával és különböző enzimekkel keveredik, és vegyileg is átalakul. A méhek az így kialakult híg, magas víztartalmú mézet a kaptárba szállítják, majd átadják a mézérlelő munkásoknak, akik többször is felszívják, majd leadják, közben különböző enzimekkel, savakkal, fehérjékkel dúsítják a keveréket. 

Ha a méz víztartalma 30-40% alá csökken, a méhek a hatszögletű viaszsejtekbe töltik a folyadékot, és megkezdik a besűrítés második lépését, amely során a szárnyuk lebegtetésével keltett légárammal párologtatják el belőle a folyadékot. Amint elérik a 18%-os víztartalmat, viasszal lezárják a sejteket. Ha a kaptárba helyezett kerekben a sejtek kétharmada lezárásra került, a méz szüretelhető.

Mivel a méhek a mézet téli élelemnek gyűjtik. Ugyan jó méhlegelő esetén szükségletük többszörösét képesek begyűjteni, a méhésznek vigyáznia kell, hogy csak a fölösleget vegye el, különben a méhei nem fogják túlélni a telet, vagy a hirtelen jövő márciusi hóesést. 

A keretekből a méz kézi vagy gépi pergetővel nyerhető ki. Pergetés előtt azonban el kell távolítani a méhsejteket lefedő viaszt. Erre általában kézi fedelezővillát vagy rezgő késsel ellátott fedelezőgép. Mielőtt a pergetett méz csomagolásra kerülne, a belekerült szennyeződéseket, viaszdarabokat ülepítéssel távolítják el belőle. A kipergetetlen, viaszból nem kinyert mézet lépes méznek nevezik.

A finom, természetes és jótékony hatású édesítőt az ember már az őskor óta ismeri és keresi. Őseink nemcsak ízesítőnek használták a mézet, hanem gyógyászati célokra és csalétekként is alkalmazták. A legkorábbi leletek szerint A tervezett mézelvétellel járó méhészkedés már időszámításunk előtt 7000 évvel is jelen volt; az első nagy méztermelők az ókori egyiptomiak voltak, akik a gasztronómia mellett a halotti kultuszban is több helyen alkalmazták. Azon túl, hogy a mumifikálás során is használták, egyes feltárt sírkamrákban is megtalálható volt. Fejlett orvoslásukban sebfertőtlenítésre, fájdalomcsillapításra, gyulladáscsökkentésre és még fogamzásgátlásra is használták.

A méz a mai napig megbecsült élelmiszer. Mai ismereteink alapján a méz közel 70-féle gyógy- és fiziológiai hatással bír. Ugyan a tömege legnagyobb része gyümölcscukor és szőlőcukor, található benne kalcium, réz, vas, magnézium, mangán, foszfor, kálium, nátrium, cink és kis mennyiségben B1-, B2-, B3-, B5-, B6-, C-vitamin is. Baktériumölő hatásai miatt a mai napig az egyik leghatékonyabb házi csodaszer a nátha és a megfázás tüneteinek enyhítésére. Jótékony élettani hatásai azonban nem merülnek ki ennyiben, ugyanis mindemellett tisztítja a vért, serkenti a vérkeringést és vérnyomáscsökkentő hatása is ismert.

Nem szabad azonban elfeledkeznünk róla, hogy a méz is igen hizlaló, így fogyasztása mértékkel javasolt. Ha azonban kellő odafigyeléssel használjuk, finom és egészséges összetevője lehet ételeknek és italoknak egyaránt.