Skip to content
Cím: 1183 Budapest, Üllői út 452. Térképen Tel: (1) 290-2417 ZilaGO rendelés

Buddy Valastro, a Tortakirály

Egy nagyhangú, Szicíliából származó cukrász New Yorkban létrehozta az USA egyik leghíresebb sütivállalkozását. Hogy csinálta? Mi a titka? Kiderítjük!

Bartolo Valastro édesapja egy kevés pénzzel érkezett Amerikába, és kemény munkával eljutott odáig, hogy 1964-ben megvehesse a Crlo’s Bakery nevű pékséget. Buddy 11 évesen kezdett édesapja mellett dolgozni (így ő már negyedik generációs pék-cukrász), és 17 éves volt, mikor át kellett vennie a vállalkozást, ugyanis szeretett apja elhunyt. Azóta ő irányítja a családi vállalkozást, valóságshowban szerepel, több száz embernek ad munkát, és tucatnyi cukrászdát nyitott már szerte New Yorkban, valamint az USA teljes területére szállít ki tortákat.

Persze nem csupán a kemény munka tette azzá, ami. Bámulatos szaktudással és művészi érzékkel alkotja tortáit, és ez nem túlzás. Mind az alapanyagok kiválogatása, mind a tortabevonók összeállítása, valamint a legapróbb díszítőelemek (figurák, virágok, festékek, árnyalások) csodásan megy neki, tulajdonképpen mindenben mester. Remek kézügyessége van, és nagyszerű ízlése. Ismeri az ízek harmóniáját, tudja, milyen egy ízlésesen feldíszített torta vagy sütemény, és nem mellesleg gyorsan, mindemellett precízen dolgozik. Tortáinak csodájukra járnak az emberek.

Hogy mi még a titka? Amellett, hogy remek tortákat készít, mindig betartja a szavát, és ha megígérte, hogy kész lesz, minden akadályt legyőz a cél elérése érdekében. Persze valóságshowjában valószínűleg rá is tesznek a drámára egy-egy lapáttal, de esélyes, hogy gyakran tényleg éjszakába nyúlóan dolgoznak a megrendeléseken. A családjával, rokonaival és barátaival dolgozik együtt, akik ismerik temperamentumát, és értik, hogy a kritikákat ő előremutatóan fogalmazza meg. Továbbá nem csupán ő a művész: tehetséges és ugyancsak pontos emberekkel veszi körbe magát. Nem egy kollégájáról derült ki a műsorok során, hogy szobrászként, grafikusként végeztek különböző egyetemeken. Nem csoda, hogy olyan figurákat alkotnak, amilyeneket.

Buddy Valastro tehát törtető, okos, de emellett igazi művész. Nem meglepő, hogy ilyen sikeres.

Scroll To Top
0

Your Cart