Fagylalt, ami szebbé teszi az életet
Hogyan is lehetne kibírni egy forró nyári napot, ha nem ezzel a jéghideg csodával, amit fagyinak hívunk? Lehet az pálcikás jégkrém, csavaros, gombócos, tölcséres, kehelyben, sziruppal, cukorkával – vagy csak nekiülve egy literes kiszerelésnek, és kikanalazni a dobozból.
Az óriási hőségben jól esik egy kis hűsítő csoda, amitől jobban érezzük magunkat, ami felfrissít. Úgy tudjuk, a kínaiak találták fel (ki más?), már évezredekkel ezelőtt fogyasztották a hóból, tejből és gyümölcsökből készült édességet. Valószínűleg Egyiptomon keresztül jutott a Földközi-tenger országaiba, ahol hamar elterjedt, népszerűvé vált. Még Nagy Sándor is tudta, mivel hűsítse megfáradt katonáit: fagyit szolgáltatott fel nekik. Az első fagyit is árusító kávéház Párizsban nyitotta meg kapuit, de széles körben akkor terjedt el, mikor az ipari forradalom a konyhatechnológiát is elérte. 1904-ben feltalálták a tölcsért, így hordozhatóvá vált a fagyi (nagyszerű találmány), 1923-ban pedig megalkották az első „fagyit pálcán”, azaz a jégkrémet csomagolva, mely szintén remek ötlet volt. Azóta pedig töretlen a sikere.
A klasszikus vanília-csoki-puncs hármas mellett rengeteg választási lehetőségünk van, ha akarunk egy nyalatot ebből az élményből. Készülhet tejes alappal, avagy vizesen –ez általában a gyümölcsfagylalt. De van sorbet, parfé, jeges joghurt, jégkása, sült fagylalt is, mely úgy készül, hogy kemény habbá vert tojásfehérjével vonják be a fagyit, majd pár percre forró sütőbe teszik. Ez a „forró fagyi” mindenképpen különleges ízélménnyel járhat.
De mi lehet még terítéken? Akinek nem elég a vanília vagy a puncs, az már régóta választhat a csoki minden fajtájából, a vanília alapú különlegességekből: sztracsatella, csokis keksz és megannyi finomságot nyalhatunk. Emellett a legnépszerűbb csokoládékat és egyéb édességeket is „fagyisították” már. Ehetünk madártej fagyit, lúdláb tortás ízűt, somlói galuskásat, mákos guba fagyit. Sőt, óriási szenzáció mostanában a kürtős kalácsba töltött édes élmény. Mert aki nem bír magával, az bátran halmozza az élvezeteket, ha fagylaltról van szó.
A készítők fantáziája szab maximum határt a fagyikülönlegességeknek. Van, aki olívaolajat csurgat a fagylaltra. De készült már homár ízesítésű fagyi, amelybe apró homárdarabokat dobáltak. De hallottunk már sült szalonnás fagyiról is, ami egyébként jól hangzik, bár a magyar gyomor inkább a kenyeres-hagymás kombinációhoz szokott. De a fokhagymára sem úgy gondolunk, mint fagylalt alapanyag, mégis készült már fokhagymás-karamellás változat.
A cukrászok egyre vadabb ötletekkel árasztják el a piacot, a fagyirajongók pedig élvezik az ízeket – már ha összefér az ízlésükkel a sok újítás. De aki a megszokott ízeket szereti, annak sem kell aggódnia: a fagyi örök és klasszikus, egy jó adag vaníliafagyit bárhol lehet találni!