Skip to content
Cím: 1183 Budapest, Üllői út 452. Térképen Tel: (1) 290-2417 ZilaGO rendelés

Forró, mégis frissít: mentás italok a hideg napokra

Ahogy hűlnek a napok, úgy nyúlunk egyre szívesebben a forró italokhoz. Egy bögrével bekuckózni esténként remek dolog, de mi van akkor ha a napközbeni lendület megtartása a cél, miközben továbbra is egy melengető italra vágyunk?

A koffeindús teák és kávék mellett van még egy remek lehetőség, ez pedig a menta! Bár alapvetően a hűsítő italok összetevőjeként szoktunk rá tekinteni, érdemes kísérletezni egy keveset, hiszen a meleg italokban éppúgy kiváltja élénkítő hatását!

 

Mentás forró csoki

 

A forró csoki az édesszájúak kedvence az ősz, s még inkább a tél beköszöntével. Arról már korábban is írtunk, hogy milyen egyszerűen lehet elkészíteni ezt a folyékony finomságot házilag, de most nézzük, hogy néz ki a recept egy kis mentás csavarral.

 

A tej-tejszín keverékbe forralás közben áztassunk mentás teafiltert, s hagyjuk benne ázni 1-2 percig. Ezt követően a megadott lépések szerint folytassuk a forró csoki elkészítését, a végén pedig díszítsük a poharunkat egy kevés tejszínhabbal, melynek tetejére néhány darab After Eight csokit is törhetünk.

 

Mentás téli limonádé

 

Víz, citrom, cukorszirup: mindössze ennyi kell ahhoz, hogy elkészítsük a nyáron olyan hűsítő és frissítő italunkat, a hagyományos limonádét, melyet persze megbolondíthatunk különböző gyümölcsökkel is.

 

Nos, a téli verzió sem különbözik sokban! A mentás változathoz fél liter vizet forraljunk fel 4-5 szelet citrommal, pár mentalevéllel (vagy ha az épp nincs otthon, bevethetjük a jól bevált mentateát). Ha felforrt, várjuk meg, míg nagyjából 50-60 fokosra hűl a főzet, eztán csavarjuk bele egy egész citrom és egy fél narancs levét, majd ízlés szerint tegyünk bele mézet.

 

Nem csupán frissít, de igazi vitaminbomba is ez a téli ital!

 

Scroll To Top