Gasztrohungarikumok sorozat: Röviditalok
Egy igazi magyar mulatság vagy ünneplés szinte elképzelhetetlen egy pohárka rövidital nélkül, és mi más is kerülhetne ilyenkor a kupicába, mint valami igazi hungarikum? De mi is tartozik ezek közé?
Legfőképpen a pálinka! Bár sokáig számos boltban kapható italra írták rá a pálinka jelzőt, egy 2008-as szabályozás értelmében már csak az olyan alkoholtartalmú italok nevezhetők pálinkának, melyeket Magyarországon termett, nem sűrített, nem szárított és nem aszalt gyümölcsből készítenek. A folyamat minden részét – beleértve a palackozást is – az ország területén kell elvégezni. Ám itt még nincs vége a szigorú feltételeknek, hogy valami pálinkává válhasson!
A végeredmény csakis erjesztett gyümölcs párlatát tartalmazhatja, lepárlásakor úgy kell finomítani legfeljebb 86% alkoholtartalmúra, hogy megőrizze az alapanyag ízét és aromáit, és legalább 37,5% alkoholtartalommal kell, hogy a palackba kerüljön. S ami a legfontosabb, semmilyen módszerrel nem lehet színezni, ízesíteni, vagy édesíteni.
Hasonló előírások betartása után jön létre a hungarikum röviditalok egy másik fajtája, a törkölypálinka. Ennek az italnak a legelső írásos említése már a 17. századból származik: 1697-ben az erdélyi országgyűlés – a borosgazdák védelmében – egy időre betiltotta a készítését. Azóta szerencsére a tiltást visszavonták, így mai napig nagy népszerűségnek örvend a szőlőfürtök kipréselése után visszamaradó szilárd szár-, héj- és magrészekből készült ital.
Talán az egyik leghíresebb magyar védjegyről beszélünk, amikor az Unicumra terelődik a szó. Az italt 1790-ben alkotta meg II. József császár és magyar király udvari orvosa, a Zwack család egyik őse. A történet szerint dr. Zwack, a köztudottan folyamatosan gyomorbántalmakkal küzdő uralkodót egyik nap egy saját készítésű, különleges gyógynövényekből készült itallal kínálta, aki nem győzte magasztalni a csodálatos készítményt. A többi már történelem: az Unicum azóta meghódította a világot!
Nálatok mi kerül a pohárba, ha egy igazi magyar röviditalra vágytok?