Skip to content
Cím: 1183 Budapest, Üllői út 452. Térképen Tel: (1) 290-2417 ZilaGO rendelés

Hat remekmű pályázik idén az Ország Tortája címre

2018-ban immár tizenkettedik alkalommal hirdették meg az ország legismertebb és legnépszerűbb cukrászversenyét, melynek győztese egy teljes éven át viseli az Ország Tortája címet.

A legelső, 2007-es versenyen a Zila Kávéház Madártej torája győzedelmeskedett, azóta pedig egyre több cukrász méretteti meg magát évről évre. Idén összesen 20 alkotást neveztek a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete által kiosztott díjra, és bár az eredményt csak augusztusban hirdetik ki, azt már most is tudni lehet, hogy melyik az a hat finomság, ami a döntőbe jutott.

Tóth Norbert: Szimpla (Tóth Cukrászda, Dunaföldvár)

Tóth Norbert visszatérő versenyzőnek számít: tavaly az Ingyom-Bingyom fantázianévre hallgató alkotásával került be a legjobban közé. Idén egy kávé és csokoládé kombinációjára épülő tortával száll versenybe, mely a Szimpla névre hallgat, ezzel is utalva az alapanyagokegyszerűségére, melyek együtt mégis mennyei ízvilágot eredményeznek.

Forrás: cukraszat.net

 

 

Bergmann Nándor: Aranyalma (Bergmann Cukrászda, Balatonfüred)

A Bergmann Cukrászda igazi bravúrt hajtott végre, hiszen két tortájukkal is bekerültek a döntőbe. Ebből az egyik az Aranyalmatorta, mely nevével és megjelenésével is igazi királyi csemegét ígér az édességek kedvelőinek.

Forrás: cukraszat.net

Bergmann Nándor: Hamvas szilva torta (Bergmann Cukrászda, Balatonfüred)

A másik balatonfüredi tortakülönlegesség nem árul zsákbamacskát: nevéből egyértelműen következik, hogy egyik kedvenc hazai gyümölcsünk, a szilva ihlette meg alkotóját. A krémes-habos állag pedig valóban hamvas élményt ígér.

Forrás: cukraszat.net

Sztaracsek Ádám: Komáromi kisleány (Jánoska Cukrászda, Komárom)

Úgy tűnik, 2018 egy különleges év, hiszen nem Bergmannék az egyetlenek, akik duplázni tudtak! A komáromi Sztaracsek Ádám is két tortájával jutott a legjobb hat közé. A Komáromi kisleány a körtés ízvilág köré épül, de az étcsokoládé, a gyömbér és a vaníliás mascarpone-mousse ízére is rábukkanhatunk.

Forrás: cukraszat.net

Sztaracsek Ádám: Hunyadi gesztenyés (Jánoska Cukrászda, Komárom)

A második komáromi jelöltnél a gesztenyés íz  – a torta nevéből fakadóan – senkit nem fog meglepni, annál inkább okozhat különös élményt azonban a feketeszedres-feketeribizlis zselé és a mandulás-csokis piskóta, melyekkel a gesztenyekrémet kombinálták.

Forrás: cukraszat.net

 

Marsa Éva Heléna: Velemi vaníliás gesztenye (Vanília & Gelarto, Nagykőrös)

Marsa Éva Heléna mindössze 5 évvel ezelőtt kezdte el cukrász pályafutását, és ez az első alkalom, hogy indult az Ország Tortája versenyen, így igazán nagy teljesítmény, hogy bekerült a döntőbe. A sikert a grillázzsal egybesütött diófelvert, a három féle gesztenyeréteg, az étcsokis ganache ötvözete hozta meg, kiegészítve némi gyömbérrel és naranccsal.

Forrás: cukraszat.net

Scroll To Top