Skip to content
Cím: 1183 Budapest, Üllői út 452. Térképen Tel: (1) 290-2417 ZilaGO rendelés

Így süss kenyeret akár élesztő nélkül is

A járványügyi helyzet bejelentésére sokan pánikvásárlással reagáltak, attól tartva, hogy rövid időn belül az élelmiszerüzletek látogathatósága is korlátozásra kerül. Több termék még most, a bejelentés után egy hónappal is hiánycikknek számít. Ilyen például az élesztő.

Az elmúlt hetekben egyre többen vágtak bele életük talán első kenyerének megsütésébe. A közösségi médiában büszkén mutogatott képek hatására pedig tovább nőtt az érdeklődés az eddig talán misztikusnak tűnő művelet, a kenyérsütés kipróbálására. Sokaknak azonban azzal kellett szembesülniük, hogy országos készlethiány mutatkozik a kenyértészta begyúrásához első pillantásra elengedhetetlennek tűnő élesztőből. Így fordulhatott egy csapásra az érdeklődés a régi és hagyományos alapanyag, a kovász vagy vadkovász felé.

Szerencsére ma már nem kell ősrégi szakácskönyvekbe merülni, ha úgy döntünk, elkészítjük otthon a saját kovászunkat, hiszen az interneten számos nagyszerű útmutató lelhető fel. Ezenkívül nincs is szükség másra a tökéletes kovász elkészítéséhez, mint egy üvegedényre, egy kis lisztre, vízre és némi odafigyelésre, a kész kovászt hosszú ideig tárolhatjuk a hűtőben. Az ezzel készült kenyerek könnyebb emészthetőségük miatt egészségesebbek, kevésbé puffasztanak élesztős társaiknál, ráadásul hosszabb ideig eltárolhatóak. Sőt, a kovászpártiak szerint az ízük is összehasonlíthatatlanul finomabb.

 


Akit viszont ezek után sem nyert meg magának a házi kovász koncepciója vagy egyszerűen csak nem akar napokat várni az anyakovász elkészülésére, az akár némi sör felhasználásával saját élesztőjét is elkészítheti magának. Fontos azonban, hogy szűretlen, pasztőrözetlen sört használjunk a folyamathoz, hiszen a szűrés kiválasztja, a hőkezelés pedig elpusztítja azokat az élesztőgombákat a sörben, melyek elszaporításával juthatunk hozzá saját, házi élesztőnkhöz. Ehhez nincs másra szükségünk, mint egy tiszta üvegedényre, némi lisztre és egy kevés cukorra vagy mézre. Fontos, hogy az eszközöket és az edényeket, de még a sörösüveg száját is tisztára töröljük, nehogy más mikroorganizmusokkal is megfertőzzük a keverékünket. A sörből készülő élesztőt elég egyetlen éjszakára szobahőmérsékleten, vékony textillel letakarva állni hagyni, másnap pedig már készülhet is a kelt tészta, a maradékot pedig nyugodtan eltárolhatjuk a hűtőszekrényben a következő sütésig.

 

 

Ha sikerült még a nagy kapkodás előtt némi élesztőhöz hozzájutnunk, és már odáig is eljutottunk, hogy sikerrel bedagasztottuk a kenyértésztát, egy kis darabot abból lecsípve és félretéve úgynevezett öregtésztát készíthetünk, ami a hűtőben akár 10 napig is eláll. Ezt a következő kenyérsütésnél a friss tésztához keverve takarékoskodhatunk az élesztővel.

Hogy ki melyik módszert használja szívesebben az már csak egyéni ízlés és megszokás kérdése. Egy biztos: élesztő hiányában sem kell lemondanunk róla, hogy elkészítsük finom, ropogós héjú házi kenyerünket. Aki pedig még nem érzi készen magát arra, hogy nekiálljon első saját kenyerének, az se csüggedjen, hiszen a ZilaGO minden nap friss pékáruval készül a házias ízekre vágyóknak, amit akár házhoz is viszünk.

Rendeléshez kattints ide!

Scroll To Top