Skip to content
Cím: 1183 Budapest, Üllői út 452. Térképen Tel: (1) 290-2417 ZilaGO rendelés

Italok a tányéron: Sör

Az alkoholfogyasztásnak világszerte óriási kultúrája van, de egy-egy finom ital nem csupán a pohárban, hanem a tányéron is megállja a helyét. Magyarországon a borokat alkalmazzuk előszeretettel a főzés során – például nincs is igazi marhapörkölt vörösbor nélkül – ám rengeteg sörrel készült fogást is érdemes kipróbálni.

A legismertebb felhasználási mód az úgy nevezett Orly-szelet, amikor a csirkét vagy pulykát a hagyományos panír helyett sörtésztában sütik ki. Ilyenkor két tojást felvernek, hozzáadnak 3 dl sört, egy kevés olajat, belekevernek 20 dkg lisztet és egy csipet sót, majd csomómentesre keverik habverővel. Ez a mennyiség nagyjából fél kiló hús “panírozásához” elegendő, melyet aztán a megszokott módon, olajban sütnek ki.

De kevésbé macerás fogásokhoz is használható a folyékony kenyér. Készíthetünk belőle például szendvicskrémet. Ehhez mindössze 100 gramm kéksajtot, 50 gramm vajat, aprított újhagymát, 1 dl világos sört és ízlés szerinti fűszereket kell elkeverni, és már meg is kenhetjük vele a szendvicsünket. Ám érdemes vigyázni, mert ebben az esetben az alkohol nem párolog ki belőle, így egy ideig nem szabad autóba szállni az elfogyasztása után.!

Ha a megszokott, egészben sült csirkénket szeretnénk kissé pikánsabbá tenni, ne egy tepsibe fektetve helyezzük a sütőbe, hanem egy félig teli sörösdobozra (vagy hőálló sörösüvegre) ráhúzva. Ez egyrészt különleges ízt ad a húsnak, másrészt belülről is megpárolja azt. Az eredmény egy kivételesen omlós és finom csirke lesz!

Persze a sör pácolásra is jó! Akár sertést, marhát is pácolhatunk a sütés előtt, de érdemes kipróbálni a sörös kolbászokat is. Ehhez nem kell mást tennünk, mint a sütni való kolbászokat egy éjszakára fűszerezett sörbe áztatni, majd ezután megsütni.

Ha pedig egy igazi belga élményre vágyunk, a sörben gőzölt feketekagylót! A belga sörök markáns ízvilága és a nemzeti ételüknek számító kagyló tökéletes kombinációt ad, elkészítése pedig bár elsőre nagyon idő- és energiaigényesnek tűnik, kis odafigyeléssel és gondos előkészülettel szinte bárkinek elérhető.  

Scroll To Top