Mátyás király asztala, avagy honnan indult a magyar gasztronómia?

A legelső gasztronómiai leírások Mátyás idejéből származnak, tehát innentől tudunk csak következtetni, hogy honnan jutott el oda a magyar konyhai kultúra, ahol ma van. Honnan a „mindenhez kenyeret eszünk” hozzáállása és vajon tényleg ősi magyar találmány a csirkepaprikás?

Mátyás király önéletíróinak feljegyzései alapján a leggyakoribb ízesítőink a bors, a gyömbér és a sáfrány voltak. Az utóbbit szívesen használták fel festéshez is. Állítólag a király szakácsai olyan sok sáfrányt használtak a fűszerezéshez, hogy a vendégek folyamatosan pecsétesen fejezték be az étkezéseket. Bizony, hiszen akkoriban még nem volt szokás evőeszközöket használni. Galeotto Marzio leírása a fűszerezésről:

„A magyaroknál nem igen vannak szokásban az étekosztók, úgyhogy csak a legnagyobb nehézséggel védheti meg az ember a magyarok bőséges és gazdag táplálkozása miatt kezét és ruháját a beszennyeződéstől, mert a lecsöpögő sáfrányos lé néha az egész embert bemocskolja. Ugyanis igen nagy mértékben használnak sáfrányt, szegfűszeget, fahéjat, borsot, gyömbért meg más fűszereket. De Mátyás király, noha mindenhez kezével nyúlt, soha nem szennyezte be magát, bármennyire elmerült a beszélgetésben. Lakomái alkalmával ugyanis vagy valamilyen komoly dologról volt szó, vagy tréfálkoztak, dalokat énekeltek. Mert zenészek és lantosok is vannak ám ott, akik a vitézek tetteit hazai nyelven (magyarul) lantkísérettel éneklik a lakománál…”

Az asztalra közös tálakat tettek ki és ezekből falatozott az egész vendégsereg. Érdekesség még, hogy a húsételek és a zöldségfélék mindig külön voltak felszolgálva. Nagyon kedvelték a halakat: a hazai halak közül a csuka és a menyhal volt leggyakrabban az asztalon. Húsfélékből jórészt marhát, juhot, sertést, vadakat és baromfit fogyasztottak. Kenyér mindig volt az asztalon. Beatrix hatására sem váltottak át a finom olasz zsemlére, mindig kovászolt magyar kenyeret ettek. A húsételekhez mártást szolgáltak fel, az ízesítés édes (ehhez főként mézet használtak) vagy savanykás volt a jelentős mennyiségű bortól, ecettől és tejföltől. Ezekbe a mártásokba mártogatták a kenyeret és a húsféléket.

A csirkepaprikásról pedig: a paprika a XIX. században jelent meg és terjedt el Magyarországon, szóval a hozzá felszolgált tejföl régről való szokás, de a csirkepaprikás igen új találmány. Mindenesetre mostantól nem kell szégyellned, hogy mindenhez kívánod a kenyeret! Kódolva van a génjeidben!