Skip to content
Cím: 1183 Budapest, Üllői út 452. Térképen Tel: (1) 290-2417 Asztalfoglalás

Műanyagmentes piknik

Végre itt a nyár, hosszúak a nappalok és kiszabadulhatunk a négy fal közül. Akár munka után, vagy hétvégén is érdemes leteríteni egy pokrócot egy parkban, és jó társaságban élvezni egy kis semmittevést. Számunkra fontos, hogy minél kevésbé terheljük a környezetet, így pár ötletet írunk, hogy hogyan lehet egy piknik egyszerre szuper és műanyagmentes. 

Mindenekelőtt érdemes beszerezni egy piknikkosarat, amiben minden alapvető kelléket megtalálunk, így máris megoldottuk az eldobható papírtányérok, papírpoharak és evőeszközök dillemáját. Ebből találhatunk egész kicsi, illetve nagy társaságok számára is megfelelő változatot. 

Ha megvan a kosarunk, nincs más teendőnk, mint teletölteni finomságokkal. Az italokat érdemes újratölthető üvegekben magunkkal vinni, így ha kifogy az eredetileg magunkkal vitt ital, azt könnyen tudjuk vízzel pótolni. 

Egyik kedvencünk a málnaszörp egy kis mentával és citrommal ízesítve, vagy az uborkás limonádé, amihez nincs másra szükségünk, mint citromra, vékonyra vágott uborkacsíkokra és ízlés szerinti mennyiségű cukorra. 

A szendvicseket, kenyér- és húsféléket csomagoljuk textil szalvétába, vagy vigyük magunkkal zárható edényekben. Ugyanígy a sülteket, salátákat is érdemes visszazárható dobozokba tenni. (Fontos, hogy ha könnyen romló élelmiszert viszünk magunkkal, azt fogyasszuk el először, és tegyünk mellé jól lehűtött jégakukat.)

Mártogatósokat is érdemes magunkkal vinni, mert amellett, hogy nagyon finomak, előre felszeletelt zöldségekkel vagy kenyérrel szuper és mutatós piknik-finomság lehet belőlük. Ezeket csatos üvegben könnyen szállíthatjuk. Egyik kedvencünk a mentás zöldborsókrém, amit egyszerre könnyű elkészíteni és szuperfinom. 

500 gramm megfőtt zöldborsót aprítóba teszünk egy gerezd fokhagymával, egy evőkanál olívaolajjal, egy evőkanál friss citromlével és egy csokor mentával. Egy kis kavarás, és nincs más dolgunk, mint elfogyasztani a kész pürét!

Ha mindent bepakoltunk, csapjunk a hónunk alá egy nagy pokrócot, és már indulhatunk is! Jó szórakozást kívánunk!

Előző bejegyzés:
«

Következő bejegyzés:
»

Scroll To Top