Skip to content
Cím: 1183 Budapest, Üllői út 452. Térképen Tel: (1) 290-2417 ZilaGO rendelés

Nyári ételtárolás

Sok fejfájást okozhat, ha nem vagyunk elég körültekintőek a romlandó élelmiszerek tárolásánál, s különösen igaz ez a meleg nyári hónapokban. Néhány trükk és egy kis odafigyelés segítségével azonban sok gondtól szabadulhatunk meg.

Már a bevásárláskor is érdemes körültekintőnek lenni. Csak akkor vásároljunk hűtést igénylő és könnyen romlandó élelmiszereket, ha az üzletből azonnal hazafelé vesszük az irányt, vagy van nálunk megfelelő hűtőrendszer, például elektromos hűtőtáska. Ha viszonylag rövid idő alatt az otthoni hűtőszekrényhez érünk, akkor elegendő lehet egy, a boltokban kapható hűtőzacskó is.

Ha megfelelő méretű fagyasztószekrényünk van, érdemes a húsokat ott tárolni addig, amíg el nem készítjük őket, de ugyanez igaz a már elkészült finomságokra is, ugyanis nyáron sokkal gyorsabban válik fogyaszthatatlanná a kész étel, mint télen. Ugyanakkor arra is nagyon kell figyelni, hogy az egyszer már felolvasztott ételt ne tegyük vissza a fagyasztóba, mivel ilyenkor már megindult a bomlási folyamat.

Főzés után legyünk nagyon résen, ugyanis bár lassabban hűlnek le, de utána gyorsabban romlanak meg az ételeink. Épp ezért nagyon figyeljünk, hogy amint lehet, tegyük őket a hűtőszekrénybe, különben az egész könnyedén kárba veszhet. Különösen figyeljünk oda a húslevesre és a főtt tésztafélékre! Előbbit mindenképp forraljuk fel újra, mielőtt elfogyasztanánk, utóbbiból viszont lehetőleg csak annyit készítsünk, amennyi elfogy egy étkezés alkalmával.

Sokan ilyenkor az esti grillezést választják, ami akkor az igazi, ha előre bepácolt húsok kerülnek a rácsra. Azonban ha a pácolt húsoknál nem figyelünk a tárolásra, könnyen dugába dőlhet a sütögetés: amint elkészültünk a pácolással, tegyük vissza a leendő finomságokat a hűtőbe, és csak közvetlenül a sütés előtt vegyük ki őket onnan.

Zöldség- és gyümölcsfélék közül amikor csak tehetjük, az egészséges friss példányokat válasszuk, és ha nincs pincénk vagy kamránk, tegyük a hűtő alsó dobozába, mert a melegben hamar kiszáradnak, vagy megfonnyadnak.

Persze nem csupán a hűtésre kell odafigyelni! Nyáron rengeteg léggyel és egyéb rovarral találkozhatunk, amik pillanatok alatt ellephetik a finomságokat. Ezért mindig legyen egy megfelelő fedő, amivel letakarhatjuk az ételeket, így a hűtést nem igénylő fogásokat is megvédhetjük.

Scroll To Top