
Októberi gasztroprogramok
Ősszel kezdődik a gasztrofesztiválok igazi szezonja! Míg szeptemberben még inkább a szüreti mulatságok és a bor uralja a terepet, addig októbertől az ételek veszik át a főszerepet.
Villányi Vörösbor Fesztivál, Villány, 2018. október 4-7.
A villányi és Villány környéki borászatok a legjobb vörösboraikkal már csütörtök estére az impozáns Rendezvénytérre települnek, ahol a hazai fesztiválszínpadok egyik nagy kedvence, a Punnany Massif koncertje indítja az idei vörösbor-ünnepet. Pénteken jön a REDy és a Franc, azaz a villányi borvidék két közösségi márkájának első nagyszabású bemutatkozása. A már ismert top-termék, a Villányi Franc mellett az idén kiállítás, kerekasztal-beszélgetés és természetesen borkóstolás főszereplője is lesz a könnyed és mosolygós bulibor, a Villányi REDy. Szombaton többek között szervezett pincelátogatások, borkóstolók, traktoros ördögárok túra, fúvószene és kóruskoncert várja az érdeklődőket.
Siófoki Halfesztivál, Siófok, 2018. október 5-7.
Október 5-től három napon át gasztronómiai élmények, főzőversenyek és bemutatók, változatos kulturális események és családi programok várják a látogatókat. Lesznek koncertek, fellép többek között a Bikini, az Ismerős Arcok, a Brains. Helyszín a siófoki Fő tér.
Bakony Expo, Veszprém, 2018. október 9-11.
A Bakony Expo rendezvényeinek látogatói megismerkedhetnek a tájegységre jellemző gasztronómiai és népi kulturális hagyományokkal. A „…természet íze – a vidék portékája” szlogennel 2018-ban ötödik alkalommal kerül megrendezésre november 09-11. között a Bakony Expo, a bakonyi ízek vására, mely 3 napon keresztül várja az érdeklődőket Veszprémben, a Veszprém Arénában. Idén a csipkebogyó játssza a főszerepet, főként ehhez a magyar terményhez kötődő hagyományos és különleges ínyencségeket is megkóstolhatják a vendégek, valamint a műsorokban is felbukkan majd.
Disznótoros Kolbászfesztivál, Budapest, 2018. október 12-14.
Ötödik alkalommal kerül megrendezésre a budapesti kolbászfesztivál, a Magyar Vasúttörténeti Parkban. Hagyományőrző disznóvágás bemutatók, óriási kolbászvásár, családi programok, folklór műsorok, nosztalgia és mulatós zenei előadások várják a látogatókat. A 10 hektáros területen rengeteg program és látványosság várja a kolbászkedvelőket 3 napon át.
Kürtőskalács Fesztivál, Budapest, 2018. október 12-14.
A Kürtőskalács Fesztivál, amely a legújabb hungarikumunk, a kürtőskalács népszerűsítéséért jött létre, egy igazi hagyományőrző gasztro-kulturális esemény. Célja az eredeti erdélyi-magyar, faszénparázson sült kürtőskalács és annak a több mint kétszáz éves hagyományos készítési módjának megismertetése úgy a hazai, mint a külföldről hozzánk látogatók számára. Ezt a tradíciót szeretné a fesztivál tovább éltetni, ugyanakkor küldetésünk, hogy a kürtőskalács tökéletesen betöltse a hungarikumoknak szánt szerepet: vigye hírét Magyarországnak a nagyvilágba.