Skip to content
Cím: 1183 Budapest, Üllői út 452. Térképen Tel: (1) 290-2417 ZilaGO rendelés

Tortavarázslat a Zila formákkal

A Zila Tortaformák – ahogy nevük is elárulja – id. Zila László, kávézónk alapítójának egyedülálló találmánya. A magyar szabadalom 3 éves tökéletesítés után került be a cukrászmesterek repertoárjába, azóta pedig már világhírnévre tett szert a hasznos, professzionális formaszett.

Az igazán különleges sütemények titka az elhivatott cukrászmester odaadó gondoskodása. Azonban nem feltétlenül kell high-tech konyhák mélyén kísérletezni fehér sipkában, hogy igazán nagyszerűt alkothassunk – igazi cukrászati alkotás akár az Ön konyhájából is érkezhet, csupán eltökéltség, fantázia és egy nagy adag lelkesedés szükséges hozzá.

Persze a segítség mindig jól jön, hisz a sütikhez kialakított eszközökkel sokkal szélesebb palettáról válogathatunk mind a készítés, mind a díszítés fázisait illetően. Ehhez nyújt segítséget a hosszú évek alatt kikísérletezett és tökéletesített találmányunk, a Zila Tortaforma-szett.

A formák megálmodása id. Zila László nevéhez köthető, aki pályafutása során számtalan csodálatos kreációval örvendeztette már meg a vendégseregletet. A formák megalkotása három éves kemény munkájába került a mesternek, fáradozásai azonban elnyerték jutalmukat: 2011-ben az Év Gasztronómusa címmel tüntették ki.

Habár a tortaformák elsősorban a professzionális curkászmesterek munkafázisainak megkönnyítésére teremtődtek, otthoni felhasználásra is rendkívül kiválóak.

A Zila Tortaformák egytől egyig egyéni kialakítással rendelkeznek, és a piacon egyedülállóan a szeletelés és a krémtöltés fázisát is kiválóan elősegítik. A tortaformák négyféle változatban elérhetőek: a hagyományos kör alak 12 és 8 szeletes változatban áll a tortakészítők szolgálatára, míg a designer kockaformák 25 és 40 darabos verzióban várnak a felhasználókra, akik így egyedi és különleges falatkákkal kínálhatják vendégeiket.

A formák különlegessége, hogy a piacon egyedülállóan lehetővé teszik, hogy tortakülönlegességeinket folyékony töltelékkel tölthessük. Emellett fagyasztásos technikákhoz is tökéletesen alkalmas, így akár csokitortáról, akár egy isteni köretről van szó, a formák mindig segítségünkre sietnek.

A tortaformák használata könnyedén elsajátítható a hozzájuk mellékelt tájékoztatóból, mely már angol nyelven is elérhető, hogy a világ bármely pontján csodás sütik készülhessenek. Attól sem kell többé félni, hogy a finom sütik darabosan kerülnek a tortába – külön a tapadás megakadályozására kifejlesztett tortaforma spray-vel gondoskodhatunk a tökéletes eredményről!

Scroll To Top