Vasárnapi ebéd

Ha a vasárnapi ebédről van szó, minden magyar képzeletébe bekígyózik az isteni húsleves és a rántott hús mennyei illata. Nem is csoda, hiszen ünnep ez, amikor az egész heti rohanás után végre mindenki együtt ül asztalhoz.

A múlt századbeli vasárnapi ebédek még igazi családi találkozók voltak, ahol együtt étkeztek az unokák, szülők és nagyszülők, de gyakran még az unokatestvérek népes táborának is egy része, nagynénikkel nagybácsikkal és keresztszülőkkel kiegészülve. Az ilyen étkezések természetesen nem csak a rántott csirkecombok okozta élvezetekről szóltak, hanem egy több órás családi beszélgetésről, közös programról, mely akár vacsorába is torkollott.

Persze ennyi emberre ételt készíteni nem volt egyszerű feladat, így a ház asszonyának már a korai órákban neki kellett látnia a főzésnek, ha időben tálalni akart. Az idő múlásával, a nők fokozatos karrierépítésével ma már nem annyira egyszerű egy nagyszabású családi összejövetel kivitelezése. A generációk sokszor több száz kilométerre telepednek le egymástól, a hétvégi műszakok pedig elveszik az időt a vasárnapi ebéd szép hagyományától.

Ma már a vasárnapi étkezés lekorlátozódott a szűk családi körre, és pár egyszerű fogásra vagy házhoz szállított ételekre. Mivel nincs már idő nagyszabású ételkölteményeket készíteni, pláne, hogy egy egész napot a családra szánjunk, sajnos a hagyomány lassan eltűnik az otthonokból.

Nem kell azonban lemondani erről a szép szokásról – a Zila leveszi a főzés terhét a háziasszonyokról, a családnak nincs más dolga, mint ebédidőben érkezni a házias ízeket is kínáló éttermünkbe. Nem csak kiváló fogásokkal, de családias vendégszeretettel is igyekszünk felidézni a vasárnapi nagy családi lakomák emlékét. A gyerekeket délelőtt kézműves foglalkozásokkal kötjük le, a szülőket kellemes, élő zongoramuzsikával pihentetjük, hogy ismét együtt lehessen az egész család.