Skip to content
Cím: 1183 Budapest, Üllői út 452. Térképen Tel: (1) 290-2417 ZilaGO rendelés

Hamarosan itt a Bocuse D’or európai döntője

Az ezévi európai döntőben Pohner Ádámért szoríthatunk majd, aki mindössze 25 éves, mégis ez a második Bocuse D’or versenye, ugyanis Széll Tamás kettese után commisként második lett a két évvel ezelőtti magyar válogatón.

A Magyarországon rendezett európai döntőt megnyerő Széll lesz a mostani európai verseny zsűrijének elnöke, ahonnan a 20 indulóból 10 ország képviselője juthat majd tovább a Lyonban rendezett döntőre.

Pohner Ádám, a balatoni Kistücsök étterem séfhelyettese, hónapokig az étterem pincéjében gyakorolt a megmérettetésre. Csillag Richárd segítségével nyerte meg a magyar fordulót, ahol kétféle ételt kellett elkészíteniük a versenyzőknek: egy hús és egy vegetáriánus tálat 5 és fél óra alatt előre meghatározott összetevők felhasználásával. A két titkos zöldségalapanyagot, a metélőhagymát és a zöldborsót csak a verseny előtti napon sorsolták ki, amiket kötelezően fel kellett használni a fogásokhoz. A pontozás során a küllem és az íz mellett a tiszta munka is fontos elem volt. A győztes húsétel középpontjában a feltekert borjúszűz állt szarvasgombával és velővel töltve. Köretnek paprikaszószos velőt tálalt borsóval, petrezselyemmel és marinált zöldségekkel. Emellett túrós csusza, tökmagos káposztasaláta, szarvasgomba és körte, zellerkrém és libamáj is helyet kapott. Vegetáriánus ételének alapja az egg royale fürjtojás volt.

Ádám az európai forduló első napján fog versenyezni Magyarország színeiben, június 11-én. A szabályokon szigorítottak, így nem lesz könnyű dolga a magyar küldöttségnek. A hagyományokhoz hűen ezúttal is a versenyt rendező ország alapanyagai lesznek középpontban, a hústálhoz piemonti Fassone marha filét, Baraggia Biellese és Vercellese rizst és borjúmirigyet használhatnak majd fel. A tálaláskor kötelező lesz alátétet használni, amelyen szerepelnie kell side dishnek és az olasz hagyományoknak megfelelően egy szószos edénynek is. A piaclistát előre kiadták: az alapanyagok beszerzésére a verseny előtti napon lesz lehetősége a csapatoknak. További nehezítés még, hogy az eddig megszokott 14 helyett 15 adagban kell elkészíteni az ételeket, így a tányéron a páros elrendezések helyett új szisztémát kell majd kitalálniuk a séfeknek. A torinói zsűriben helyet kap majd a három Michelin-csillagos Enrico Crippa, aki a magyar válogatón is ott volt, ami akár előnyünkre is válhat majd.

Magyarországon Széll Tamás sikere óta érezhetően többen jelentkeztek a szakácsiskolákba, Pohner szereplése pedig hatással lehet a vidéki gasztonómia fejlődésére is. Széll a győzelme óta saját étterem nyitásán dolgozik. A gasztroturizmusnak pedig nagy lökést adna még egy szép helyezés ezen a híres nemzetközi versenyen, ezúton is sok sikert kívánunk a magyar csapatnak!

 

 

Scroll To Top