Olasz tésztafélék

Egy olasz mondás úgy tartja, egy olasz háziasszony az év minden egyes napján tud úgy tésztát készíteni, hogy nem kerül kétszer ugyanaz az asztalra. Ez persze leginkább annak is köszönhető, hogy Olaszországban gyárilag többszáz féle tészta készül. Szerencsére hazánkba is egyre több fajta kapható, nézzük, melyek a legfontosabbak.

Spagetti

A spagetti az olasz spaghetto szó többes számából származik, amely a „spago”, spárga, madzag kicsinyítőképzős alakja – a szó i jól visszaadja ennek a tésztafélének a formáját. Vékonyabb verzióját spagettininek, a vastagabbat pedig spagettoninak nevezik. Leginkább bolognai raguval találkozhatunk vele az éttermekben, de Olaszországban szinte mindenféle szósszal tálalják.

Penne

A penne egy vastag, cső alakú tészta, aminek neve a latin penna, azaz toll szóból származik. Az elnevezés nem véletlen, ugyanis ezt a tésztafélét úgy darabolják, ahogyan az íráshoz használt madártollak végét vágták el. Olaszországban főként két változatban készül: sima és barázdázott felszínnel, nálunk ez utóbbit, a penne rigatét láthatjuk gyakrabban.

Farfalle

Megannyi kisebb méretű, érdekes formájú tésztát is találhatunk a felhozatalban, melyek között a masnira emlékeztető farfalle az egyik legnépszerűbb. Ezek a különös formájú tészták akkor igazán jók, ha nem túl darabos, sűrű szósz mellé keresünk tésztát, ugyanis a kisebb gödrökben és kanyarokban könnyebben megmarad a mártás, míg például a spagettiről lefolyna.

Lasagne

A lasagne valójában mindenféle rakott tészta olasz neve, de általában a speciálisan ehhez készített tésztalapokat szoktuk így nevezni, pedig készülhet készülhet tépett, szakított, lebbencs, csusza-, vagy metélt tésztákból, de még spagettiből is. Szinte bármivel rétegezhetjük  a tésztákat, amit aztán a sütőben megsütve készítünk el.

Cannelloni

Szintén sütéssel, nem pedig főzéssel készülő tésztaféle, aminek különlegessége, hogy a vastag csőalakú száraztésztának a belsejét töltjük meg a ragukkal: akár húsos, akár zöldséges töltelékkel. Ezeket a csöveket egy tepsiben egymás mellé helyezve tesszük a sütőbe. Készítésekor érdemes arra figyelni, hogy lédús tölteléket válasszunk, így nem lesz kemény a tészta.

Bármelyikről legyen is szó, az olaszok ezeket a száraztésztákat nem főzik olyan puhára, mint mi, kicsit „roppanósra” hagyják a tésztát és a kifőzés után friss vajjal, vagy olívaolajjal keverik össze, és általában valamilyen húsos vagy zöldséges raguval tálalják, de arra is van példa, hogy mindössze olívaolajjal és pár szárított vagy friss zöldséggel keverik el. A közhiedelemmel ellentétben az al dente tészta nem nyers, csupán arról van szó, hogy a főzés utolsó fázisa nem a főzővízben, hanem a raguval együtt történik.

Bár hazánkban a legtöbb olasz tésztaételhez szokás sajtot adni (és ráadásul gyakran reszelt trappistát), a hamisítatlan olasz tésztához legfeljebb kevés parmezánt szabad felszolgálni, hogy ne nyomja el az étel ízét.