Skip to content
Cím: 1183 Budapest, Üllői út 452. Térképen Tel: (1) 290-2417 ZilaGO rendelés

Utazás a világ konyhái körül – Spanyolország

Ahány ház, annyi szokás… ha ez így nem is feltétlenül igaz, az biztos, hogy országonként változnak az étkezési szokások. Új cikksorozatunkban a világ különböző országait járjuk körül, ezúttal Spanyolországba látogatunk.

Bár vannak tipikus spanyol fogások, mint például a paella vagy a cocido, valójában nem beszélhetünk egységes spanyol konyháról, mivel az ország területén belül éghajlati övenként és földrajzi egységenként változnak a jellegzetes ételek. Ez főként annak köszönhető, hogy a huszadik század elejéig nehézkes volt a kommunikáció az egyes területek között, így a gasztronómiai jellegzetességek nem jutottak el egyik területről a másikra.

A nagy változatossághoz az is hozzájárult, hogy megannyi történelmi hatás is alakította a konyhaművészetet. A rómaiak, és mórok mellett a zsidó hagyományok is befolyásolták az ízvilág kialakulását, ugyanakkor a nagy földrajzi felfedezések idején, valamint azt követően jelentősen átalakult az addig hagyományosnak minősülő spanyol gasztronómia. Mivel az Amerikából hazatérő hajók először itt értek partot, az onnan származó alapanyagok hamar bekerültek a konyha alapvető elemei közé: a burgonya, a bab, a paprika és a paradicsom is a mai spanyol étkezés elengedhetetlen része.

Galicia területén előnyben részesítik az egyszerű ételeket, valamint a sóban való tartósítást, mivel a magas páratartalom miatt az érlelés akadályokba ütközik. Asztúriát leginkább a sajtok, az almatermesztésnek köszönhetően pedig a ciderkészítés jellemzi, míg Kantábria és Baszkföld területén a tengeri ételek örvendenek nagy népszerűségnek. Szinte minden területet más ízvilág és alapanyagok jellemeznek, de a legnagyobb sikert talán Katalónia gasztronómiája érte el, ahol a tengeri és a szárazföldi alapanyagok egy tányéron belül keverednek.

A fővárosba látogatva minden terület jellegzetességeit megtalálhatjuk, s persze azok keveredését is. De itt is a leginkább elterjedt ételek örvendenek nagy népszerűségnek, melyeket világszerte megkóstolhatunk a spanyolos konyhákban.

Ilyen például a paella, Spanyolország egyik fő nemzeti étele, melynek elengedhetetlen alapanyagai a rizs, a sáfrány és az olívaolaj. A paella egytálétel, amit fedő nélkül készítenek széles, lapos, kétfülű serpenyőben, amit keleten paellának, másutt paellerának neveznek, innen ered az étel neve is. A rizst a La Mancha vidékén termesztett sáfránnyal színezik sárgára, ezután pedig különböző zöldségeket, halakat, rákokat, kagylókat és húsokat kevernek hozzá.

A cocido is tipikus spanyol főétel, ám ennek még több változata létezik. Általában különböző húsokat, kolbászokat, zöldségeket, és babot tartalmaz, de az étel levét különállóan, levesként szokás szervírozni.

Emellett még egy igazán jellegzetes levesük van, ez pedig a gazpacho. Ennek a hidegen felszolgált levesnek fontos összetevője a paradicsom, ezen kívül pedig olívaolajat, fokhagymát, uborkát, erős paprikát, száraz kenyeret, ecetet is tartalmazhat az elkészítési módjától függően.

A tapas a spanyol gasztronómia egyik jellegzetessége. A legtöbb bárban és étteremben a szeszes italok mellé szolgálják fel. A tapas rendkívül sokféle, hiszen tulajdonképpen bármikből készülhet, amit fel lehet darabolni kis részekre: apró szendvics, kolbászkák, sonka stb. Nem is konkrét ételt, inkább egy fogástípust jelez, amit általában estefelé, 9 és 11 óra között fogyasztanak.

Spanyolországban óriási kultúrája van a borfogyasztásnak, ám nem az édeskés, hanem a kellemes, könnyű száraz, kissé fanyar ízhatású borokat kedvelik, s gyakran a főzéshez is felhasználják őket. Ha édesebb italokat szeretnének fogyasztani, vagy cidert, vagy a boralapú sangriát teszik az asztalra, melyet idénynek megfelelő gyümölcsökből és fanyar vörösborból készítenek el.

Ha Spanyolországba látogatunk, ne lepődjünk meg, ha még késő este, éjszakába nyúlóan is tömve vannak az éttermek, ugyanis a legfontosabb étkezésnek számító vacsorát a nagy meleg miatt szeretik a késői órákra halasztani az ott élők és a turisták is.

Scroll To Top