Pácvariációk a nyáresti grillezésekhez

Bár ebben a melegben, ha tehetjük, napközben a legszívesebben a vízpartra, vagy legalábbis fedett – lehetőleg légkondicionált – helyre menekülünk, ahogy elérkezik az esti enyhülés, előkerülnek a grillsütők és elkezdődnek a hangulatos BBQ partyk. Ugyan biztosak vagyunk benne, hogy mindenkinek megvan már a maga jól bevált pác receptje, most mi is összegyűjtöttünk néhány ötletet, amelyekkel adhatunk egy-egy új csavart a megszokott ízeknek.

A jól bevált olajos, hagymás, paprikás ízvilággal egyszerűen nem lehet melléfogni. Hasonlóan egyszerűen készíthetünk viszont a magyaros ízvilágú grilleznivalók mellé mediterrán jellegű finomságokat, ha napraforgóolaj helyett olívát használunk, amelyet némi citromlével és borecettel teszünk frissebbé, és fokhagymával, bazsalikommal, ízlés szerint egy kevés oregánóval vagy rozmaringgal ízesítjük, esetleg pár csipet kevés chilipehellyel pikánsítjuk. Akik még könnyedebb ízekre vágynak, készíthetnek joghurtos pácot hasonló fűszerezéssel.

Hasonló klasszikusnak számít a mézes-mustáros pác, amelyet curryvel és római köménnyel megbolondítva igazán egzotikus ízű pácot kaphatunk. Az így előkészített húsokat még izgalmasabbá tehetjük, ha grillezett gyümölcsökkel tálaljuk őket. Hasonló hozzávalókból a távol-keleti ízvilágok kedvelői is villámgyorsan készíthetnek isteni és különleges édes-sós pácokat, szójaszósz, méz, lime fokhagyma, gyömbér és chili felhasználásával.

Természetesen azoknak sem kell grill ízek nélkül maradniuk a nyáron, akiknek nincs idejük vagy lehetőségük BBQ partykra előkészülni. Aktuális Séf ajánlatunk ellenállhatatlan grill fogásai éttermünkben és a https://ZilaGO.hu oldalon egyaránt elérhetők. Válogass közülük kedvedre!