Zila Blog
Érdekességek a Kávéházról, cukrászatról, gasztronómiáról
Frisset ősszel is: zöldségek
Azt korábbi cikkünkben már megnéztük, milyen gyümölcsökkel érdemes feltölteni a kamrát szeptembertől kezdve, de érdemes egy kis szót ejteni a zöldségekről is, hiszen ezen a területen is jelentősen is megváltozik a kínálat nyár végétől kezdve.
Menzaételek, amiket soha nem felejtünk
Gyerekként sokszor fintorogva néztünk a napi ebédünkre, de lássuk be, amit akkor még legszívesebben érintetlenül adtunk volna vissza, ma megdobbantja a szívünket.
Frisset ősszel is: gyümölcsök
Nyáron könnyen hozzászokunk, hogy egyszerűen és olcsón juthatunk hozzá a friss és vitamindús finomságokhoz, hiszen akár a szedd magad akciók keretein belül, akár a piacokon, de még az áruházak polcain is széles a zöldségek és gyümölcsök választéka.
Gasztrohungarikumok: Magyar akác
2012 áprilisa óta a hungarikum már nemcsak egy homályos jelentésű szó, a szigorú szempontok alapján mérlegelő Hungarikum Bizottság immár hetvennél is több hungarikumot ismert el, a lista pedig csak folyamatosan bővül.
Gyakori konyhai bakik megelőzése és megoldása
Biztosan te is elkövettél már hibákat olyan ételek készítése közben, amik olyan egyszerűnek tűnnek és mégis – egy apró ballépéssel végül a kukába kerültek. Az a fránya tejszínhab mindig összeesik, a piskóta nem nő meg megfelelően, a főzelék meg egy óvatlan pillanatban odakozmál. Ne aggódj, mindent meg lehet oldani! Összegyűjtöttünk néhány gyakori konyhai balesetet és…
Költséghatékonyság a konyhában is
Az egyre nagyobb mértékű fogyasztás, a jövedelmek és a boltok kínálatának növekedése az elmúlt években, évtizedekben gyakran felelőtlen és pazarló háztartásvezetést erdeményezett, s ez alól nem jelent kivételt a családi étkezések összeállítása sem.
Mi tudjuk, mit ropogtattál korábban avagy retro nasik: nagy túlélők 2.
„Régen minden jobb volt”…vagy mégsem? Retro nassolnivalók közül válogattunk és megnéztük, hol vannak ma azok az édességek, amiket a rendszerváltás előtt nassoltunk. Az első részben a kekszes nagy túlélőkkel foglalkoztunk, amelyek, ha nem is eredeti formájukban, de megőrizték népszerűségüket ma is. Ebben a részben hasonlóan kultikus csokoládékkal foglalkoznunk.
Polenta: a sokoldalú klasszikus újjáéledése
Bár pár évtizeddel ezelőtt mindenki ismerte és fogyasztotta, egy kis időre háttérbe kényszerült a kukoricalisztből vagy –darából készült polenta. Legnagyobb örömünkre azonban egyre inkább a figyelem középpontjába kerül ez a sokoldalú táplálék.
5 tipp a tökéletes bográcsozáshoz
Nyáron és ősszel is tökéletes időtöltés a bográcsozás a családdal vagy barátokkal. Azonban több dologra is érdemes odafigyelni, ha szeretnéd, hogy problémamentes és pihentető lehessen a tűz mellett töltött idő. Összegyűjtöttünk 5 tippet a tökéletes bográcsozáshoz.
Mi tudjuk, mit ropogtattál korábban, avagy retro nasik 1.
„Régen minden jobb volt”…vagy mégsem? Retro nassolnivalók közül válogattunk és megnéztük, hol vannak ma azok az édességek, amiket a rendszerváltás előtt ropogtattunk. Az első részben a nagy túlélőkkel foglalkozunk, amelyek, ha nem is eredeti formájukban, de megőrizték népszerűségüket ma is.