Zila Blog
Érdekességek a Kávéházról, cukrászatról, gasztronómiáról
Grillezett gyümölcsök
A nyári kertipartik nem múlhatnak el grillezés nélkül, ám leginkább csak húsokat és zöldségeket szokás a rácsra helyezni. Pedig megannyi gyümölcs van, amit érdemes így is kipróbálni. Ráadásul nagyon könnyű őket grillezni, hiszen a magas víz és cukortartalmuknak köszönhetően hamar elkészülnek és nagyon ízesíteni sem kell őket. Pár dologra azonban érdemes odafigyelni. Ha csak…
Hűsítő nyári ételek
A nagy hőségben bizony gyakran nincs kedvünk az amúgy olyannyira szeretett, nehéz, forró és sokszor zsíros ételekhez. Enni viszont muszáj, így érdemes kipróbálni néhány olyan fogást, amik hűsítő vagy frissítő hatásuk miatt tökéletesek ebben az időszakban. Hideg uborkaleves Elképesztően könnyű elkészíteni, mindössze kicsit előrelátónak kell lenni, hogy egy hideg uborkalevessel feldobjuk a napot. Mindössze…
Olasz tésztafélék
Egy olasz mondás úgy tartja, egy olasz háziasszony az év minden egyes napján tud úgy tésztát készíteni, hogy nem kerül kétszer ugyanaz az asztalra. Ez persze leginkább annak is köszönhető, hogy Olaszországban gyárilag többszáz féle tészta készül. Szerencsére hazánkba is egyre több fajta kapható, nézzük, melyek a legfontosabbak. Spagetti A spagetti az olasz spaghetto szó…
Mi lesz ország tortája?
Egyre közeledik az éve egyik legfontosabb napja a magyar cukrászok körében, augusztusban ugyanis kiderül, melyik tortát választja meg a szakmai zsűri Magyarország tortájának. A Zila Kávéházban különös figyelemmel követjük ezt az eseményt, hiszen mi magunk is négyszer nyertük el a megtisztelő címet egy-egy alkotásunkkal. A versenybe 2017-ben összesen 29 tortát neveztek, amiből a zsűri ötöt…
Utazás a világ konyhái körül – Görögország
Ahány ház, annyi szokás… ha ez így nem is feltétlenül igaz, az biztos, hogy országonként változnak az étkezési szokások. Cikksorozatunkban a világ különböző országait járjuk körül, ezúttal Görögországba látogatunk. Sokan már csak a gasztronómiája miatt is szívesen látogatnak Görögországba, ami nem is meglepő, hiszen ezen a vidéken rosszat enni szinte nem is lehet. Bár első…
Görögdinnye kicsit máshogy
Hamarosan lépten-nyomon az egyik kedvenc nyári gyümölcsünkbe, a görögdinnyébe botlunk. Ezt a lédús, édes gyümölcsöt bármilyen mennyiségben képesek vagyunk fogyasztani, de gyakran bele se gondolunk, mennyi módon elkészíthetnénk. Görögdinnye sorbet Jégkása vagy jégkrém helyett is fogyaszthatjuk a rekkenő hőségben a dinnyét, ha kicsit előrelátóak vagyunk. Ehhez nem kell mást tenni, mint pürésíteni a dinnyét (lehetőleg…
Júliusi gasztrofesztiválok
Akár nyaralás során, akár csak egy hétvégi kikapcsolódás miatt szeretnénk programokat keresni, júliusban bőven van miből válogatnia a gasztronómia kedvelőinek. Hajdúsági Ízek Fesztiválja – Hajdúszoboszló, 2017. június 30. – 2017. július 2. A Hajdúsági Ízek Fesztiválja várja az érdeklődőket Hajdúszoboszlón a három napos rendezvény idején. Hajdúszoboszló, mint hajdúváros, e rendezvény keretében szeretné, megismertetni a látogatókat…
Egyszerű és gyors grillpácok
Ha nyár, akkor kertiparti. Ha kertiparti, akkor pedig grillezés. De sokszor nincs időnk megfelelően előkészíteni az alapanyagokat, pedig a pácok jelentik az egész este alapját. Szerencsére van néhány valóban gyors pác, amiket bármikor összedobhatunk. Görög pác 1 közepes fej vöröshagymát és két gerezd fokhagymát apríts fel, keverd össze 2 dl olívaolajjal, majd adj hozzá oregánót,…
Az ezerarcú levendula
Júliushoz közeledve egyre több helyen bukkanhatunk levendulára, akár magára a virágra, akár a vele készült ételekre. De miért is szeretjük ennyire? Az nem kérdés, hogy a levendula borította rétek lenyűgöző látványt nyújtanak, az illatuk pedig mindenkit elvarázsolnak, de arról is érdemes szót ejteni, hogy milyen izgalmasan lehet felhasználni ezt a különleges virágot. A levendula az…
Egy igazi magyar fogás – A lecsó
Mára a magyar konyha kikerülhetetlen elemévé vált a lecsó, ám meglepő módon nem is olyan régi ételről beszélünk, mint amilyennek gondolnánk, mindössze a múlt század elején vált igazán elterjedt fogássá. Sokan úgy gondolják, a lecsó évszázadok óta meghatározza a magyar gasztronómiát, pedig néhány egyszerű okból kifolyólag ez sokáig nem történhetett meg. Ez zöldségragu – merthogy…